GZ Online Ékszerüzlet

2012. február 16., csütörtök

Gyémántok: a 4C - 2. Rész

Ebben a részben továbbra is a gyémántok fő jellemzőiről, a 4C-ről lesz szó, ezúttal a "Colour", vagyis a szín kerül bemutatásra.
A szín nagyon fontos tulajdonsága a gyémántnak, mely mind az árát, mind a megjelenését jelentősen befolyásolja.
A színeket egy skálán mérjük, mely D-től kezdődik, ABC rendben halad. A D a "legjobb", ez a színtelen gyémánt, értelemszerűen ennek az ára a legmagasabb. Szokták a színeket névvel is jellemezni, mint Top Wesselton, Crystal stb., de szerintem a betűskála jobban követhető egy laikus számára.
A skálában az ABC vége felé jaladva a kövek egyre sárgásabbak, melyek nem annyira szépek, mint fehérebb, illetve színtelen társaik.
Ez nem összetévesztendő a színes (fancy colour) gyémántokkal, melyek között van borostyánsárga, ún. Canary Yellow szín, illetve kék, rózsaszín, de még fekete is, a szivárvány minden színében pompázhatnak. Ezek ezen a skálán nem szerepelnek.
Egy szakértő talán lát különbséget egy E és egy F szín között, de véleményem szerint egy laikus a két kő közötti különbséget csak a pénztárnál veszi észre, így hacsak nem vágyunk valami igazán különlegesre (mondjuk a gyémánt már önmagában az...), akkor szerintem a szemünk alapján érdemes dönteni és nem a címkén szereplő színkód alapján.
Egy apró pontosítás: azt gondolnánk, hogy az a kő, ami nem sárga, az fehér, de valójában a skála legelején szereplő gyémántokat színtelennek, a skálán kicsit hátrébb levőket fehérnek szokás nevezni, ezután "sárgulnak" a kövek, mintegy irigykedve társaik színtelenségére.
Ez abszolút saját vélemény, de tapasztalatom szerint nagyjából G-H az a határ aminél még a kőre ránézve nem látunk sárgásságot, hacsak nincs mellette egy lényegesen színtelenebb kő.
Ezért én nagyjából ezt, az F-H tartományt javasolnám azoknak, akik szépet akarnak, de nem hívják őket Carlos Slim-nek.
Még egy apró trükk: logikus is, de sárgaaranyban a kövek kevésbé tűnnek sárgának, hiszen van mellettük valami, ami kifejezetten sárga. Így ebben a nemesfémben egy kicsi hátrébb sorolt kővel is hasonló vizuális élményt érhetünk el, mint fehéraranyban, egy előrébb sorolttal.
Remélem minden érthető volt, hamarosan a harmadik C-vel is megismerkedünk! :)


- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 7., kedd

Indul a like-vadászat!

Üdv mindenkinek!
Már említettem, hogy működik a GZ Ékszer Facebook oldala.
Egy új kampány keretében, mindenkit megkérek, hogy nyomjon egy like-ot az oldalra, valamint buzdítson erre minél több embert, hiszen amint összegyűlik 300 like, kisorsolásra kerül egy 10.000Ft-os vásárlási utalvány, de természetesen csak az oldalat like-olók között. Minél hamarabb összegyűlik a 300 like, annál hamarabb lesz a sorsolás, így mindenkinek érdeke, hogy minél több like-ot gyűjtsön, a sajátján kívül is! :)

Miért érdemes még a GZ Ékszer oldalát like-olni?
- gyorsan értesülhettek a Vaterán frissen indított, gyakran 1Ft-os aukciókról
- lesznek kizárólag a Facebookon meghirdetett akciók, így ezekről is csak itt értesülhettek
- a jövőben is lesznek ehhez hasonló "játékok", értékes nyereményekkel
- gyorsan értesülhettek infókról, újdonságokról az ékszerek világából, ugyanis megosztásra kerülnek ennek a blognak a friss bejegyzései is
- idővel kellemes közösség alakulhat ki, persze ehhez a Te like-odra is szükség van! :-)

Szóval mindenki nyomjon a like gombra, illetve kérjen meg erre minél több embert!
Köszönöm! :)

Http://www.facebook.com/GZekszer


- Posted using BlogPress from my iPad

2012. február 2., csütörtök

Gyors hír, jó hír!

Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy mostantól lehet a Vatera felületén (ezáltal a GZ Online Ékszerüzletben is) regisztráció nélkül vásárolni.

Részletek:
http://networkedblogs.com/ttbQs

GZ Online Ékszerüzlet:
http://www.vaterabolt.hu/GZekszer

További szép napot mindenkinek! :)

2012. február 1., szerda

Gyémántok: a 4C - 1. Rész

Ebben a bejegyzésben a talán legközismertebb, legkedveltebb drágakőről, a gyémántról lesz szó.
A gyémántok értékét alapvetően 4 tulajdosága határozza meg, ezeket az angol rövidítésből 4C-nek nevezik.
Carat - karát
Clarity - tisztaság
Cut - csiszolás
Colour - szín
Mindegyik fontos, kb hasonló súllyal szerepelnek az érték meghatározásában, bár természetesen az egyéni preferenciák miatt lehet az egyik tényező fontosabb, mint másik, jellemzően költségkímélési szempontból.
A 4 tulajdonságnak 4 bejegyzést szentelek, a maiban a karáttal fogunk megismerkedni.
A "carat", vagy magyarul inkább karát nem azonos az aranyötvözet finomságát jelző karáttal, annak 'K', míg ennek 'ct' a jelölése, a továbbiakban természetesen erre a karátra kell gondolni.
A karát egy mértékegység, méghozzá súlyt lehet mérni vele: 1ct=0,2g.
Később el lesz magyarázva, hogy miért, de két ugyanolyan súlyú gyémánt nem feltétlenül ugyanakkora. Mégis, viszonyításképpen: egy kifejezetten nagynak számító, 1 ct súlyú gyémánt kb 0,5cm átmérőjű, de hangsúlyozom, ez csak hozzávetőleges adat.
Ugye megoszlanak a vélemények erről a tételről, de a gyémántoknál mindenképpen megállja a helyét: nem a méret a lényeg. Nem feltétlenül dekoratívabb egy nagyobb, de sárgásabb, illetve kevésbé tiszta kő, más tulajdonságaiban "jobb", de kisebb társánál.
Azt, hogy mekkorának tűnik a kő, csillogása ("szikrázása"), színe, csiszolásának aránya, sőt még a foglalat színe is (figyeljük meg: sok sárgaarany gyűrűn van fehérarany foglalat a kőnek) befolyásolja.
Őszintén javaslom, hogy ha valaki mostanában akar gyémántot venni, várja meg mind a 4 bejegyzést, de ha türelmetlen, vagy sürgős a vásárlás, ezt akkor is tartsa szem előtt: ne méret alapján válasszon követ, hanem "megjelenés" alapján. Ne féljetek azt a gyűrűt megvenni, amiben kisebb karátszámú a kő, de összességében kellemesebb ránézni. Ezt azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert manapság nagy divat a megalománia, igyekszünk mindenből a nagyobbat venni, legyen az autó, óra, lakás, gyémánt :)
Ez szegényes "buying guide"-nak tűnik, de ne izguljatok, a 4 bejegyzés után már szerintem egész magabiztosan mehettek majd gyémántot venni. ;)