Megint hálálkodással kell kezdenem, elnézést, de nagyon köszönöm, hogy visszalátogattál a blogomra. Ha először jársz itt, akkor kérlek olvasd el előző, bemutatkozó bejegyzésemet is.
Ebben a postban szeretném kicsit definiálni az ékszerek jelentését, átnézni, milyen szerepeket töltött be eddig a történelem során, illetve találgatni, milyen szerepet tölthet be a későbbiekben. Hangsúlyozom, ez egy áttekintés, ezért néhol előfordulhatnak általánosítások, valamint egy kicsit hosszabb szöveg lesz. Az a koncepcióm, hogy eleinte általános írásaim lesznek, majd ezeket követően egyre konkrétabb témákat fogok körüljárni, természetesen a részletesség növekedésével.
Szóval, mik is az ékszerek? Az ékszerek hivatalos besorolásuk szerint kiegészítők, tehát valamilyen szinten az öltözködés részei, de az elterjedt megítélés szerint csak másodlagos szerepet töltenek be abban (kivételt képez ez alól pl. a nyuszis magazin, ahol az ékszer néha maga a ruházat :)). Tehát olyan kiegészítők, mint a cipők, vagy a táskák, de valami megkülönbözteti azoktól: az ékszer (egy drágaköves, vagy legalább is nemesfém) valódi értéket képvisel. Ez azt jelenti, hogy nem azért drága adott esetben, mert híres a tervezője, hanem azért, mert egyébként is értékes anyagokból készül, pl. aranyból és gyémántból.
Véleményem szerint sokszor alulértékelik az ékszerek viselésének szerepét, mindenki előbb a ruházattal foglalkozik, pedig a jól megválasztott ékszer öltöztet (az ajándékozott ékszer pedig vetkőztet:)). Itt a hangsúly a "jól megválasztott"-on van, nagyon el lehet rontani a megjelenést egy oda nem illő ékszerrel. Ezzel itt most nem fogunk foglalkozni, egy teljes szakma, a stylist épül arra, hogy mi, mivel passzol, még ők sem találják el mindig, nemhogy én:D
Ékszereket a történelem kezdete óta hordanak, korszaktól függően általban két okból: az egyik, hogy ezzel fejezték ki gazdagságukat. Régebben az ékszer az uralkodók alap-kiegészítője volt, legyen az egy drágakövekkel kirakott korona, vagy egy csontokból álló törzsfőnöki nyakék, mely tartalmazta minden eddig leölt rivális egy-egy fogát. A másik ok az, hogy mágikus erőt tulajdonítottak nekik: sokan hisznek bizonyos kövek, amulettek jótékony hatásában, legyen az egészség-megőrzés, vagy a gonosz szellemek távoltartása. Az ékszerek különleges erővel való felruházásának törzsi eredete van, ott ennek a mai napig lényegesen nagyobb szerepe van, mint a modern társadalmakban.
Az ékszerek, illetve inkább a készítésükhöz szükséges drágakövek, nemesfémek birtoklása, mindig is a hatalmat jelképezte, rengetegen próbálták meg megszerezni maguknak minél nagyobb részét. Gondoljunk csak az afrikai véres gyémántokra, vagy a kalóz hajók legendás kincseire, melyek talán a mai napig is ládaszámra pihennek a tengerfenéken.
Szerencsére a kereskedelem szélesebb körben való elterjedése, a piac megnyílása, valamint a nemzetközi egyezmények nem teszik szükségessé egy hajó teljes legénységgel együtt történő elsüllyesztését, ha egy szép ékszert, esetleg némi aranyat szeretnénk magunkénak tudni.
Az idő előrehaladtával jutott az ékszereknek a puszta díszítő szerep, ennek pénztárcára gyakorolt jótékony hatása a bizsuk megjelenése, melyek nemesfémet, illetve drágakövet nem tartalmazó, de azokra hasonlító ékszerek (fontos:ezek nem hamisítványok, drága ékszerek másolatai, hanem eredetileg is megfizethető kiegészítőnek gyártják őket).
Tehát manapság három fő ékszerkategóriával találkozhatunk a boltokban:
• Nemesfémet, illetve drágaköveket tartalmazó ékszerekkel. Ezek lényegesen drágábbak, viszont valódi értéket képviselnek.
• Bizsukkal, melyekre az alacsony ár-extravagáns megjelenés a jellemző.
• Természetes anyagokból készült pl. bőr-acél, kaucsuk-acél ékszerekkel, ezek inkább férfi ékszerek szoktak lenni. Ezek inkább a gyártó, divat, minőség alapján "kapnak" értéket, nem az alapanyagok drága mivolta miatt. Ide tartoznak az ásványokból, féldrágakövekből készült ékszerek is, melyeket főleg a szebbik nem képviselőinek szánnak.
Ez a blog kb 3/4 részben az első kategóriával fog foglalkozni, de lesznek kitekintések a többire is.
Az ékszerek fő típusai minenki számára ismertek: gyűrűk, nyakláncok, karkötők, karláncok, fülbevalók, bokaláncok, testékszerek stb. Ezek évezredek óta léteznek, azóta megannyi változáson mentek át, köszönhetően az adott kor divatjának, technológiai tudásának, társadalmi elvárásaink és még számos oknak. Ezek a változások megnyilvánulnak mind a használt anyagokban, mind a készített formákban. Ez a változási folyamat egészen biztosan nem állt még le, véleményem szerint egy jó darabig még nem is fog. Szerintem elég jól szemlélteti ezt az alábbi képpáros: felül egy ókori, i.e. I. századból származó görög karperec, alatta egy manapság nagyon divatos Thomas Sabo karlánc:
Mivel ennyi féle ékszer van a piacon, rengeteg féle jelentéssel is találkozhazunk: van akinek az ékszer csak egy díszítő eszköz, beszerzi őket a szivárvány összes színében, van aki barátságát, esetleg szerelmét fejezi ki vele, van, akinek csak a csábítás eszköze, mások általuk akarnak kitűnni a tömegből, valaki jobb egészséget remél tőlük, megint mások befektetésként tekintenek rájuk (erről külön bejegyzés fog íródni).
Sokféle ember is van, ezért megint rengeteg szemponttal találkozhatunk, azaz: Ki, mit néz meg ékszervásárláskor? Csak a színt, csak az árat, csak a formát, csak azt, hogy kényelmes legyen, értékes legyen, egyedi legyen? Esetleg ezek kombinációját?
Összegezve: rengeteg okból lehet ékszert hordani, rengeteg féle van a piacon, tehát biztosan mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt, bármi alapján is válasszon. A legfontosabb, hogy egy jó ékszer (itt nem az árra gondolok) egy középszerű megjelenést fantasztikus megjelenéssé változtathat!
Az én tanácsom: HORDJATOK ÉKSZERT! :)
Képek forrása:
http://library.thinkquest.org/C004203/social/social10.htm
Thomas Sabo Charm Blog http://charmthomassabo.files.wordpress.com/2011/08/thomas-sabo_big1.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése